2013. február 9., szombat

Zokni és fonalak

A szőnyeghorgolás végefele már állandóan kötöttet láttam lelki szemeim előtt, alig vártam, hogy befejezzem a szőnyeget és kezdjek bele egy pár zokniba. Múlt hétvégén Klárikával csaptunk egy csajos napot és elmentünk fonalat vásárolni, akkor láttam meg ezt a fonalat
és jött velem. Tetszett a tavaszias, friss színvilága, és már akkor tudtam, hogy Broken seed stitch-zokni lesz belőle, ami a kedvenc zoknim.
Tegnap este el is kezdtem, csak aztán elálmosodtam, és pár sor után kénytelen voltam letenni.
Ez a fonal hosszabban színátmenetes, mint amit megszoktam zoknifonalban, hát lássuk mire jutok. Gondoltam arra, hogy Klárikának is kössek belőle, valószínűleg fogok is (ő most nem hord zokni, csak harisnyát+cipőt ameddig megtanul rendesen járni), de ha az én lábkörméretemmel sem színesedik rendesen mi lesz az ő picike lábán? Lehet neki rövidebb színátmenetesből kötök. Csak akkor nem lesz anya-lánya zoknink...
Ugyancsak múlt heti fonalazásunk alkalmával vettem még több BSS-nek valót,
ez sokkal pasisabb szín (nem tudom a színátmenetek hosszát), ebből családi zoknit kéne kötni.
És az újfajta fonal:
még vettem belőle 2 gombolyagot a már meglevő mellé, újabb ötletem is lett hozzá tegnap este kötés közben. 50% gyapjú, 50% akril a cimke szerint.

És vásárlás közben örömmel tapasztaltam, hogy igencsak megnőtt a fonalválaszték, főként a gyapjútartalmú fonalak terén. Annak külön nagyon örülök, hogy nem szűnt meg a Twister gyártása (mint azt bejelentették tavalyelőtt), sőt sokkal szélesebb színskálával jöttek elő. És lettek újabb gyapjútartalmú fonalaik is (mint az mutatott Extra). Szeretem ennek a cégnek a fonalait, és őszintén szeretem, hogy hazai fonalból is dolgozhatok a sok import mellett.
Sok Alizé-terméket láttam, és sok Red Heart-ot, ami eddig nem volt és még egy cég fonalait de elfelejtettem a nevét, legközelebb veszek olyant is, most csak feketében volt, na az nem kellett a jelen fényviszonyok közé).
Én ebből azt a következtetést vontam le, hogy végre kezdenek az emberek igényesebbek lenni kézimunka terén. Nálunk is. És ez nagyon jó...

10 megjegyzés:

Hena írta...

Tényleg nagyon jó tavasziasszínei vannak az új zoknifonaladnak és ez a minta nekem is annyira tetszik. Bár még soha nem kötöttem zoknit, viszont egy rakat zoknifonalam van itthon :D söt épp tegnap rendeltem még egy adaggal :D én is kötésre vágyom, annyit horgoltam az utóbbi idöben... szóval megértelek. Hányas tüvel kötöd a zoknikat?

Annamari írta...

Ugye, kell a változatosság :) 2.5 mm-ssel kötöm a zoknifonalat.
Ezt azért mondom így, mert a másik fonalból is zoknit akarok kötni, de az sokkal vastagabb.

Hena írta...

Igen kell, és az örület az, hogy annyi azonnal-meg-kell-csinálnom-Projekt van a fejemben, hogy végül semmibe nem kezdek bele :D Mondjuk elöbb a befejezetlen dolgaimnak kéne nekiállnom...
Igen, perverz módon vágyom vékony tüvel kötni is :D én 3-asra gondoltam, nem is tudom, van-e 2,5-es tüm...

Annamari írta...

Ismerős :) én is mindent egyszerre akarok, s aztán semmi sem lesz. Még az sem, ami tényleg kéne...
Eleinte én is 3 mm-s tűvel kötöttem a zoknifonalat, és laza lett az én ízlésemnek, de inkább az a baj, hogy ezáltal kevésbé strapabíró is. Nekem a 2.5 mm-s válik be.

florentine írta...

hú, zokni! és még broken seed stitch is! tessék gyorsan kötni, nagyon szeretném látni!
:-)

MrsYarnart írta...

szépeket vettél! és milyen szerencsés vagy, hogy ilyen fonalakat vásárolhatsz. a mi városunkban egy fonalbolt van, és csak akrilt árulnak. nem mondom, némelyik nagyon szép, és jó minőségű, de azért sokan örülnénk, ha nagyobb lenne a választék. a broken seed stitchet hogy kell kötni?

Annamari írta...

Florentine, a zokni a menekülőprojekt nálam :) és mint mondtam már, unom a csupasima zoknikat. Ez megy minta nélkül, olyan észmentes kötés :)
Mrs Yarnart, ez meglepett és nem mondhatom, hogy kellemesen. Én azt hittem mi állunk nagyon rosszul fonalügyben. Most meg mondod, hogy Ti is... én nem lakom nagyvárosban (130 ezer lakos), de van 5 fonalasbolt ahova bejárok (ebből 1 kedvenc a Főtéren, más kettő nagyon közel van itt a Kövesdombon), de szerintem sokkal több azokban a városnegyedekben ahova nem szoktam rendszeresen járni.
Persze, legtöbb akril, de kezd bővülni a felhozatal.

Maris írta...

Van egy ötletem, mi lenne, ha Klárika zoknijához a másik szín nem az a világos lenne (fehér az? már nem tudom, mit látok jól, meg mit nem :-) hanem egy élénk szín? Így lenne anya-lánya zoknitok, és Klárikáé színesebb lenne, ha már az átmenetek nem annyira jönnek ki a pici kis tappancsán.

Annamari írta...

Az nagyon világos szürke, szinte fehér. Neki lehet pirossal fogom kötni...

Maris írta...

Szerintem tök jól fog kinézni úgy!