2017. július 5., szerda

Hosszú nappalok ideje

Ugyan már nem a leghosszabbaké, de sikerült kihasználni a sok fényt. Az elmúlt két hetet nagyrészt falun töltöttük - hazajöttünk egy-egy napra és mentünk is vissza. Dolgozni kellett, és mire befejezzük a munkát (még van belőle egy pici), addig lejár B. szabadsága is. Viszont a rengeteg munka mellett voltak csodás pillanatok, jól éreztük magunk.
Reggelente, mielőtt nekikezdtünk a munkának kávéztunk a harmatos udvaron,
s ha a gyerekek is ébren voltak akkor megnéztük ahogy a tehenek a legelőre mennek a kapu előtt,
sőt a szomszéd gazdaságát is számbavette Mák.
Aztán jött a munka.
A terv az volt, hogy egy kerti grill-sütőkemence együttest építünk.
Volt egy elképzelésünk, volt egy rajzunk - de nem volt kemenceépítő mester segítségünk.
Az alapokat megöntöttük, aztán vártuk, hogy száradjon a beton.
És nekikezdtünk a kemencének.
Szépen kiraktuk az alját élére rakott féltéglákkal, majd a belsejüket félmagasságban megtöltöttük üvegcseréppel, homokkal telítettük, majd ezt a részt lefedtük egy réteg égetett téglával.
És következett a kemence fala.
Egyik oldalát egyik szomszédunk rakta fel, a másik oldalát én.
Agyag volt a kötőanyag, majd agyaggal tapasztottam le a kemencét.
Sok réteggel.
A kemence viszont stabil, nem csak Klári alatt nem omlott be, de alattunk sem - csak arról nincs kép:
A kémény kőművesmunka volt, kőműves csinálta.
Eközben viharok jöttek-mentek.
Volt vagy két villámcsapás is a faluban - szerencsére nem nálunk, minket megvédett a templom, ahol viszont kiégett a villámhárító kábele.
Aztán elkezdtük lassan kiégetni a kemencét.
Égett benne egy kis tűz, amikor átjött egy barátunk a feleségével, mondtam nekik, hogy kellett volna valami ropit süssek az új kemencében - ez adta meg a barátnőnek az ötletet, hogy mi lenne, ha másnap kenyeret sütnénk?
Így lett másnap kenyérsütés. Én ugye régi kenyérsütő vagyok, de kemencében ez volt az első alkalom.
Kati barátnőm megmutatta mit hogy kell.
Hozta az eszközöket is - kenyérformát, varizsolót, bevetőt.
Eközben már készültek a saját edényeim - kenyérformák, kalácsformák, tepsi, pizzaformák.
A kenyerek után sütöttünk egy kis pizzát is.
A következő napokon elkészítettük a grillezőt is.
Megtanultam csempét rakni meg fugázni.
Vasárnap elkezdtem az első felügyelet nélküli kenyérprogramomat. Kalács is tervben volt, de elmaradt - amikor el kellett volna kezdeni telefonált egyik szomszéd, hogy fent van a toronyban, javítja a kiégett villámhárítót, ha gondoljuk menjünk fel mert ilyen alkalom nem tudni mikor lesz újra.
Mákot nem volt kire hagyni, így magunkkal vittük, és a torony második szintjén sírni kezdett, én visszafordultam vele, a toronyba csak B. ment fel.
Bánom, hogy nem sikerült nekem is felmenni, de hátha majd egyszer lesz még alkalom...
Harangoztak is, és az nagyon ijesztő volt B. elmondása szerint, mert az egész szerkezet remegett.
A visszaút a temetőn keresztül vezetett (voltam már párszor, lehet írok róla egyszer) -
tényleg olyan örök nyugalom érzése lengi be a helyet.
Szóval így esett, hogy nem lett kalácsom is a kenyerek mellé.
No de kipróbáltuk a pizzaformákat is.
Néha sikerült egy-egy fotó erejéig otthagyni a munkát:
Volt, hogy a szomszéd birkája átszabadult hozzánk Mák örömére:

Élményekkel teli napok után eljött az esték nyugalma
a meleg fények
a csend.
Ilyen gyönyörű időszak után szinte rosszul esik itthon ülni - vágyom vissza. És hamarosan újra megyünk.

2017. június 18., vasárnap

Csere

Egy balesetecske nyomán a régi fényképezőgépem tönkrement - kiesett az autóból és az akkus rész zárószerkezete beadta a felmondását. A kendőket már úgy fotóztam, hogy kézzel tartottam az ajtócskát, hát szenvedős menet volt, komolyan.
Én ezt a gépet szerettem. És úgy döntöttem, hogy az utánakövetkező hasonló Nikont veszem meg (és talán egy életre leköteleztem magam a Nikon mellett, de ez még az előző géppel történt). Olyan gép kell amivel rendes makrókat tudok fényképezni, és az előző nagyon bevált.
Volt más gép a kezemben az idők során, Nikon is (de más széria, nem az L100 és utódai), és az sem csinálta azt amit akartam.
Így történt, hogy pénteken elmentem az üzletbe, és megvettem egy L340-est. Nem utolsó generációs, nem tükörreflexes, nem teljesen manuális - de ugyanazt csinálja amit az L100, csak kicsit jobb minőségben.
Így:
Úgyhogy a kötésképtelen időkre lesz más szórakozásom a vakációban.
Még csak ismerkedünk, de azt hiszem, jó lesz ez...

2017. június 17., szombat

Kendők futószalagon

Az elmúlt időben készült 4 kendő. Két Shetland Lace Triangle és két Ishbel. És bevallom, felszabadultan érzem magam, hogy túlvagyok rajtuk - mivel olyanok kapták ajándékba akiknek fogalmuk nincs a gyapjú kezeléséről úgy döntöttem, hogy akrilból kötöm meg őket, majd gőzöléssel blokkolom a kész darabot, hogy végleges formát kapjanak, ne kelljen minden mosás alkalmával újrablokkolni a kendőket.
Legelsőnek egy Shetlandot kötöttem meg.
A fonal Red Heart Boutique Unforgettable, Tidal árnyalatban.
Ez elég gyorsan és problémamentesen ment 4 mm-s tűkkel.
Aztán elkezdtem a második Shetlandot a Polo árnyalatból.
És kínlódva kötöttem, nagyon sokáig. Sokszor abbahagytam, egyszerűen nem akaródzott kötni már ezt a fonalat. A kékkel ellentétben ez nagyon egyenletlen, helyenként teljesen fonatlan, csúszott, szétvált, akadt a tűvégekbe.
Kb. másfél hónapot töltött a tűkön, de az is lehet, még többet.
Soha többet nem fogok ilyen fonalat venni az biztos. Szerencsére már nem is gyártják. A színei gyönyörűek, de ezzel minden pozitívumát elmondtuk.
És sokkal e második Shetland befejezése előtt elkezdtem egy Ishbelt. Annyit már tudtam, hogy nem az előbb említett fonalból akarom kötni, és megvásároltam egy kicsit "különlegesebb" fonalat - egy fémszálas Alize Sal-t két kék árnyalatban:
éjkékben
és vízszínűben.
Az Ishbelek csak úgy rohantak a tűkön, még így is, hogy a nagyobb méretet kötöttem, darabonként kb egy hétbe tellett - gyerekek mellett is.
Ezt a fonalat meglepően jó volt kötni (3.5 mm-s tűkkel), főleg villanyfényben nagyon tetszett ahogy a fémszál csillogott benne.
Aztán két délután blokkoltam a kendőket, de ez a folyamat nem volt több 2 óránál, viszont csak olyankor tudtam ezzel foglalkozni, amikor Mák játszóterezett.
Valószínűnek tartom, hogy fogok kötni magamnak is egy Ishbelt, de gyapjúból.
Addig is zoknit kötök, elkezdtem a tegnap mutatott Call them cherry blossoms-ot.
A sok kendő és akril után simogat a zoknifonal, élvezem a tapintását és a színeit.
Persze ez sem lesz gyors projekt, elkezdődött ugyanis a vakáció és ha minden a tervek szerint alakul akkor elég sokat leszünk házon kívül és az eléggé bezavar a fonalas tevékenységekbe - helyette majd fotózgatok.

2017. június 15., csütörtök

Egy kis ihlet

Hamarosan sok kötős késztermék következik a blogon, ezek határidős projektek voltak. Ajándékba mennek holnap, remélem a címzettek nem olvasnak.
És én nem szeretem a határidős dolgokat. Munkahelyen elég volt és lesz belőlük.
Így hát gyűjtögetem az inspirációt.
Most két olyan darab következik amit felveszek az "ilyen-nekem-is-lesz"-listámra.
Először is ez a zokni.
fotó: INNEN
Már egy ideje szemezgetek vele, de akkor még az ajándékokkal voltam elfoglalva. Ma viszont ha időm (meg a gyerekek) engedi, elkezdem.
Nagyon tetszik, ahogy a két félpár egymás ellentéte. Tetszenek a virágok, tetszik, hogy virágos a talpa is. Még nem tudtam eldönteni, hogy zöldes vagy lilás-rózsaszínes legyen a színes fonal, estig van időm. 
A másik ez a Funky Grandpa kardigán. És nem az eredeti ihletett meg, hanem az, amit egy blogon láttam:
fotó: INNEN 
Nem is tudom igazán mi az, ami megfogott a kardigánban. A színe? A csíkok? A másszínű ujja? Nem tudom. De tény, hogy a blogon látott kardi meghozta a kedvem egy Funky Grandpa-hoz.
Egyébként ez az egyik kedvenc kötős blogom, elég rég olvasom. Egy testvérpár írja - gyönyörűen kötnek mindketten. Ilyenkor irigylek tőlük egy kötős testvért vagy valamilyen rokont, de nekem nem jut belőle. Maradok a város magányos kötögetője. 

2017. június 12., hétfő

Nyár dereka

Szeretem az évnek ezt a szakát, amikor hosszúak a nappalok és kellemesen hűvösek az esték.
Az idén talán sikerül még jobban kihasználni, nem építkezünk (túl sokat), és lakható a házunk falun - még ha nincsenek is meg a városi körülmények.
Az ilyen hosszú nappalok reggelén a nap a templom innenső felén kel (ha az udvarról nézzük), és amint átbukik a gerincen máris ontja a meleget.
Délelőtt még elég sok rovart láthatunk a kertben.
A mentalevél-bogarak mindenfele mutogatják magukat.
A méhészbogarak virítanak a virágokon.
A hárscsemetén egy keskenyfedőscincér napozott.
Aztán eljön a dél, és a nagy melegben minden elhúzódik.
A délután egy rövid szakaszán a sziklakert és környéke árnyékba kerül, kihasználtam, hogy párat kattintsak:
És egyet a templom irányába is:
Teljesen másként néz ki, mint napkeltekor.
Aztán eljön az este.
Sokáig ültünk kint a hűvös csendben, megvártuk míg feljött a telihold. Lefekvéskor besütött a szobába - a holdfényben sejlő alvó gyerekek hatalmas boldogsággal töltöttek el.